A kezeket a háta mögé téve való sétálásról szóló számos értelmezés az önbizalomhoz és a tekintélyhez kapcsolódik. Ez a testtartás gyakori a vezető szerepet betöltő személyek, például tanárok, katonák és idősek körében. A mellkas előre, a tekintet felfelé irányítva a személy magabiztosságot, önuralmat és a környező tér feletti ellenőrzést sugároz. Irányítja a testét és a helyzetet. Ez egyfajta méltóságteljes, határozott megjelenés.
Ugyanakkor a nyugodtabb pillanatokban azt is jelzi, hogy a személy kényelmesen és biztonságban érzi magát. Különösen az idősebb embereknél ez egyszerűen egy mélyen gyökerező szokás. Egy szokás, egy „nem tudom, mit tegyek a kezeimmel, így nem zavarnak”. Gondolhatunk más jellemzőkre is, mint például a koncentráció és az introspekció. Sok ember meditáláskor ezt a testtartást veszi fel, hogy csökkentsék a zavaró tényezőket. Ez azok jellemzője, akik elmélyülnek a gondolataikban. Ez egyben a reflexió testtartása is, amikor valamit forgatunk a fejünkben anélkül, hogy a legszükségesebben kívül bármit is megmozdítanánk, és így tudjuk levonni a legmegfelelőbb és leghelyesebb következtetéseket vagy ötleteket.
Ha jobban odafigyelünk a részletekre, mint például a feszült karok vagy a nagyon merev kezek, akkor észrevehetjük a nyomást, talán a pillanat bonyolult, talán a helyzet határozottságot igényel, és a test ezt tükrözi. Tehát, amikor valakit háttal sétálni látunk, figyeljük meg a kontextust, ahogy a pszichológusok is részletesen leírják, hogy lassan, nyugodtan mozog-e, milyen az arca, van-e merevség, mi történik körülötte… Mert ez adja meg a kulcsot ahhoz, hogy megértsük, mit jelent.
